Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szandika megverésére csoportokat szerveznek



A szőkeség mostani viselkedése annyira kicsapta egynéhány embernél a biztosítékot, hogy a Facebookon igyekeznek csoportot szervezni, hogy alaposan ellássák a baját.
Szemére vetik többek között azt, hogy hátat fordított volt barátainak és a szerintük elviselhetetlen viselkedését is. Na most a dolog komolyságáról vagy büntetőjogi aspektusáról most ne értekezzünk, de az mindenesetre biztos, hogy ez kissé kedvezőtlen előjel a most már elkerülhetetlenül párbajozó számára.
Ugyanis a tegnapi kiválasztáson Szandika elérte a célját és megkapta ama bizonyos kendőt, folytatva az Olivér által teremtett hagyományt.


„Most van itt az igazi taktikázásnak az ideje, osztottam, szoroztam…”- mondta a kiválasztott.
Akinek nem kevés energiájába telt, hogy rábeszélje szövetségeseit arra, hogy harcba küldjék.
Sokszor mondják a lakók, hogy ők nem képesesek megfelelően felmérni a belső viszonyokat. Ez olyannyira igaz, hogy most harmadszorra fog megtörténni, hogy valaki erősen vitatható erőpozícióból próbál meg párbajra menni. Amikor Szandika magára tekerte a zöld kendőt, mintha történt volna valami. És ebben ismételten folytatta elődjei példáját.

Balázs kérdésére, hogyan is érzi magát már lényegesen más választ adott mint akár csak pár perccel korábban is. Érdemes megnézni például Laci arcát abban a pillanatban, amikor azt mondja, hogy nem tartja esélyesnek magát és neki otthon is nagyon jó helye van. Kicsit úgy tűnik, hogy aki menekülni akar a villából az felöltve János vitéz álarcát, bőszen kampányolni kezd a kiválasztásért, ígérve fűt, fát, harcot, vért és verítéket. De abban a pillanatban amikor megkapja amit akart még csak a fáradságot sem veszi, hogy legalább úgy tegyen mintha komolyan is gondolta volna.
Nem állítjuk biztosan, hogy a következő párbaj le van már játszva, de sem a műsorvezetők sem a nézők nem szeretik a veszteseket. Sok minden fog még történni addig, míg meg kell küzdeni a két kiválasztottnak. Az addig mutatott viselkedésük legalább akkora mértékben fog esni a latban, mint korábbi teljesítményük.


Egyértelmű, hogy Éva lesz a másik fél, ez szinte már eldöntött tény. Aki már fel is készült erre. Intellektuálisan mindenképpen ellenfele fölé kerülhet és könnyebben ki fogja mutatni Szandika gyenge pontjait. Akinek ezzel szemben előnyére válhat kendőzetlen stílusa és harciassága.
Mindezekkel együtt Évát jelentősen esélyesebbnek gondoljuk ebben a pillanatban.


A cikk alján látható a kiválasztás összefoglalója, benne az érdekes jelenet, amikor Laci szája tátva marad a meglepetéstől. Majd megtekinthető, hogyan fenyegette meg Szandika Évát.

Az ínyenceknek a továbbiakban még egy érdekes videót ajánlunk figyelmébe, ami nagyon sokat elárul a belső viszonyokból. A felvételen Gigi és Szandika játszik először, kicsit pikáns és egyáltalán nem félreérthető játékot. Ezen Jerzy annyira felkapja a vizet, hogy gyakorlatilag megtiltja párjának, hogy még egyszer ilyen kényelmetlen helyzetbe hozza őt a nézők előtt.
Gigi sem köpni sem nyelni nem tud. Nem is érti, hogy lehet a fiú féltékeny. Később viszont Szandikával az éjszakai beszélgetés alkalmával, már Jerzy észbeli képességeit analizálják, nem éppen hízelgő módon. Azt sem rejti véka alá, hogy a kinti életben úgy kellene neki a fiú mint egy méretes púp a hátára.  A videó itt megtekinthető.
Ugyanitt érdeklődő kedvű olvasóink láthatják még Anikót is amint újabb szerelmi játékszert keresett magának, ezúttal LL. Junior személyében.

Anikó és Szandika éjszakai leszbi jelenetete itt látható.

 

látogató számláló

 

Online adás

Újabb forró jelenetek a takaró alatt

Belső információk első kézből


Teherbe esett Villalakó sokkolja a nézőket

Anikó és Szandika leszbi jelenete

Veszélyesen meghíztak a Villa lakói

Hogy is működik a szavazatszámlálás, avagy csalhatnak-e a szavazatokkal?

Manipulált a ValóVilág?

Alekosz paródiák

14 Tovább

Veszélyesen meghíztak a Villa lakói

Kép: Photoshop-briganti

 

Mit is lehet csinálni egy világtól elzárt környezetben, ahol a lehetséges tennivalók skálája annyira minimális, mint Líbiában a szólásszabadság?

Hát egy dolgot biztosan: zabálni.

Amikor bent jártunk a Villában, volt szerencsénk látni, ahogy Laci éppen jó étvággyal falatozik.

Nézőpont kérdése csupán, hogyan ítéljük meg a helyzetet.

Az egyik álláspont szerint egy sportoló, mint például Laci, miért nem tartja karban magát az általunk is látott testedző gépekkel?

A beleérzőbb álláspont szerint meg mi a fenét is csinálhatnának magukkal azon kívül, hogy kényeztetik pocakjukat - és ezáltal persze növelik versenysúlyukat?

A valóság persze, mint általában, mindig most is középen lehet.

Mert ugye itt van Alekosz, aki inkább még fogyott is keveset, mintsem, hogy gyarapodott volna.

Hozzá hasonlóan Gigi is fogyott, azt feltételezni sem merjük, hogy a „szerelmi bánata” miatt.

A sudár Anikó gyarapodott nem egészen egy kilót, de persze ez különösebben nem fogja lerontani az összhatást.

A legkomolyabb súlygyarapodást Éva produkálta, aminek oka lehet a szokásosnál kissé intenzívebb alkoholfogyasztás is.

Laciról nem állnak pontos adatok rendelkezésünkre, de pont ő az, akinél szabad szemmel is látszik az egyre jobban eluralkodó kisgömböc-effektus, pedig információink szerint neki heteken belül komoly erőnléti vizsgát kellene tennie, ahol az állóképesség döntő lehet.

Kicsit több, mint a felénél tart a műsor, némely játékosnál már szabad szemmel is jól látható a súlygyarapodás. Jerzy az abszolút csúcstartó, aki egy kidolgozott, jó felépítésű fiú volt, amikor bejött, de ha még megússza a következő párbajt is, akkor hamarosan nagyban fog hasonlítani a Futrinka utca közkedvelt lakójára: Mazsolára.

Komolyan el kellene gondolkodniuk a szerkesztőknek, hogy valami olyan elfoglaltságot találjanak a bentlakóknak, ami révén megtartják formájukat, vagy legalábbis csökkentik az amortizációt. Persze motiváció nélkül nehéz lehet őket rávenni a mozgásra. Erre jó példa Szandika, aki egyfelől görög tragédiaként ábrázolja pár kilós hízását, de párhuzamosan nem volt hajlandó futni két kilométert. Persze, mondhatja bárki, mindenkinek szíve joga akkorára hízni, amekkorára csak tud. Valóban: nem lesznek büntetőjogi szankciói, ha, teszem azt, Laci nem fér majd ki a villa kapuján és asztalost kell hívni, hogy kiszabja a neki megfelelő kijáratot. A csatorna számára viszont azért fontosabbnak kellene lennie a szereplők későbbi bemutatása. Bár, mint tudjuk, a Photoshop csodákra képes.

A továbbiakban még egy nézői levelet tárunk olvasóink elé. Írója szintén megvizsgálta a szombati párbaj során a belső viszonyokat, az SMS-szavazás menetét és a kulisszák mögé is bebocsátást nyert. Véleménye a lehetséges csalásokról itt olvasható.

A szombati párbaj látogatás alatt készült képek itt láthatók.

A lenti kis videón megtekinthető a fergeteges jelmezverseny ahol Kokónak öltözött Alekosz külön is megérne egy egész estés filmet.

A másodikon pedig Szandika és Anikó éjszakai, enyhén erotikus összebújással vegyített közös konspirációját élvezhetjük.

látogató számláló

 

Online adás

Manipulált a ValóVilág?

Alekosz paródiák

Gombi az SMS "király"

Gigi féltékenységében enni sem képes

Megtörte Olivért a szerelmi csalódás

Olivért, megcsalta és elhagyta Enikő

Olvasóink meghívást kaptak a párbajra

"Üldöztek a rendőrök…"

Bizonyíték a csalásra?

Alekosz játék a facebookon

0 Tovább

Bizonyíték a csalásra?

 

Éppen tűnődtünk, vajon érdemes-e három mondatnál többet vesztegetni a mai kiválasztásra, amikor egy érdekes levelet kaptunk. Így aztán dobtuk is a témát és örömmel vettük fel újra a sokakat érdeklő fonalat. Komoly vihart kavart az esetleges csalásokról, félrevezetésekről szóló írásunk. Olyannyira, hogy számtalan levelet is kaptunk kisebb, nagyobb bizonyítékokkal, illetve megoldási javaslatokkal. Amelyet most közzéteszünk, abban különbözik a többiekétől, hogy logikus sorrendbe állítva az események és a szereplők láncolatát, tényleg több, mint elgondolkoztató kérdéseket vet fel.

 

De előbb mégis csak pár szó a kiválasztásról:

 

Gombit taktikainak álcázott megfontolásból kiszavazták a barátai. Bebeszélték neki és önmaguknak, hogy ez mennyire okos és életrevaló ötlet. A gond annyi csupán, hogy jelenleg senki sincs véleményünk szerint a villában, akire a folyton picsogó Gombi bárminemű veszélyt jelenthetne. Gombi hazamegy tehát, azután majd Picurral még melegében át is beszélhetik az állítólagos félrecsúszását. Kérdés, a nézők milliói fogják-e még hallani a szívtipró fojtott zokogását, vagy ő is eltűnik a média emésztőgödrében. Talán neki is szerencséje lesz és Alekoszhoz hasonlóan egy elmés jéték készül róla a facebookon.

 

És most a levél:


Sziasztok,

Szeretnék megosztani veletek néhány megfigyelésemet a Valóvilággal kapcsolatban.

Elöljáróban leszögezném, hogy egyszerű néző vagyok. Nem vagyok RTL-es bennfentes, csak egy egyszerű néző, aki nem csak néz, de lát is!

Légyszi tegyétek már ki a Blog-ra ezeket az infókat.

Nem azért mert ismertségre vágyom, hogy ezeket én írtam (ezt az is bizonyítja, hogy alá sem írom most ezt a levelet), hanem azért, hogy mások is tudjanak ezekről a dolgokról, ha esetleg eddig nem tűnt volna fel nekik.

Remélem kirakjátok.

Szóval a Valóvilág "véletlenszerűen" összeválogatott játékosairól szeretnék írni.

Azt írtátok mostanában, hogy az SMS szavazatok számai nincsenek megbundázva, hanem abban van a turpisság, hogy eleve adott karakterekre lehetett csak szavazni.

Tehát akárkire is szavazott az ember, mindenképp az az egy bizonyos karakter jutott be.

Én ezt a dolgot tovább vinném!

Ezt a kijelentésemet (részben) bizonyítani is fogom az alábbi összeállításomban!

 

Szerintem MINDEN lehetséges játékos, akire szavazni lehetett vagy beépített ember volt, vagy a műsor készítőinek volt az ismerőse!

Tehát részben igaz, amit nálatok olvastam: VALÓBAN mindegy, hogy kire szavazott az ember.

De NEM azért, mert ugyanaz a karakter jutott be mindenképpen, hanem azért mert mindenképpen RTL-es ismerős vagy távolabbi ismerős jutott be.

Ennek tudatában megkérdőjeleződik az, hogy valóban csak a játékosok terelgetésével manipulálnák a műsor készítői a műsort, vagy valami többről is van szó?

És akkor most jöjjenek a rideg tényleg, és néhány feltételezés, melyek szerintem meglehetősen valószínűek.

Nézzük sorra a játékosokat:

Olivér: Tudjátok ki az Olivér? Valóban csak nekem tűnt volna fel?

Olivér évekkel ezelőtt a Viva+ TV-ben volt műsorvezető!!! Ő vezette az esti metál zenei műsort, melynek Megawatt volt a címe. Nem tudom megy-e még a műsor, de régebben néztem és pontosan emlékszem rá, hogy Olivér vezette.

Ugyanígy nézett ki, ugyanilyen sapkát hordott és ugyanúgy Olivér néven volt ott is látható.

Hogy miért lényeges ez? Azért mert nagyjából pont akkor Lilu, Sebestyén Balázs és Istenes Bence is a Viva+-nál voltak műsorvezetők!

Tehát Olivér NEM MÁS, mint Lilu, Balázs és Bence volt KOLLÉGÁJA! Hoppá!

Szerintetek ez véletlen volna? 4 darab VV4 műsorvezetőből 3-nak Olivér a volt kollégája. Szerintetek tényleg a nézők szavazták be?

Mennyi a valószínűsége annak, hogy a 4 műsorvezetőből 3-nak a volt kollégája bekerüljön a beszavazóra és még be is szavazzák?

Szerintem nulla! Olivér egy full beépített ember volt. Vagy legalábbis a kollégái juttaták be. Ez 100%!

Zsuzsi: Győzike az egyik Belevalóvilág műsorban nyíltan beszélt róla, hogy Zsuzsi az ő egyik táncosának (Győzike egyik legjobb barátjának) a volt barátnője. Továbbá Győzike mesélt arról is, hogy amikor egy autóban utaztak Zsuzsival, akkor neki ilyennek, meg olyannak tűnt. Lényegtelen, hogy mit mesélt. A lényeg az, hogy együtt utaztak és az egyik legjobb haverjával járt Zsuzsi, tehát ISMERI.

Tehát akkor ki is juttatta be Zsuzsit a műsorba? Győzike! Az ő ismerőse.

Béci és Gigi: Ugyanazokban a körökben mozognak, mint Zsuzsi. Ők is táncosok. (vagy legalábbis Gigi az) Ha jól tudom ők is ugyanonnan Salgótarjánból származnak és korábbról már ismerték egymást. Kollégák valamilyen szinten.

Ja és bocs! Béci JELENLEG Adrival jár, aki Zsuzsi volt barátjának (aki Győzike egyik legjobb barátja) a volt barátnője. Ez így egy kicsit bonyolultnak hangzik.

Leegyszerűsítve: Győzike egyik legjobb barátja korábban azzal az Adrival járt, aki Bécinek a jelenlegi barátnője.

Továbbá Gigi JÓL ismeri Győzikét, mivel közös fotók készültek róluk valami erotika kiállításon vagy min. Azt hiszem pont nálatok láttam erről a fotókat.

Nem fura, hogy mindenki ismer mindenkit?

Tehát ki jutatta be Gigit és Bécit? Győzike! (jelenleg ő vezeti a Belevalóvilágot.-szerk.)

Szerintem már az eddig leírtak (ezek ugyanis TÉNYEK) is 90%-ban bizonyítják, hogy a műsor játékosai mind ismerősök közül kerültek ki és kimondottan ezért jutottak be.

De nézzük a többieket. Majdnem mindenkiről észrevettem valamit már.

Ezek nem annyira szembetűnő dolgok, de azért meglehetősem "érdekesek".

Alekosz és Ildi: Ők ketten Érdről származnak, saját bevallásuk szerint (ez többször elhangzott) egy utcában laknak.

Szerintetek mekkora a valószínűsége annak, hogy a több millió jelentkező közül pont egy Érd szintű vidéki kisvárosból kerüljön ki két beszavazott, akik ráadásul egy utcában laknak?

Szerintem nulla az esélye. Ők már korábbról ismerték egymást. Hogy ki juttattott be kit, azt nem tudom, de biztos, hogy segítettek egymásnak, mivel szomszédok!

Bocsánat, de ilyen véletlen NINCS.

Leonidasz: Először is: miért van az, hogy a villában nincs ázsiai és nincs fekete....akikből jóval több van, mint görögből. És most nem világszerte értem, hanem ITTHON. Hány görög él Magyarországon?

Pont görögből kettő is bejutott véletlenül? Két feketét vagy ázsiait még talán elhinnék, de görögöt???

Ráadásul egy közös zuhanyzás alkalmával Leonidasz elkottyantotta Alekosszal való beszélgetése során, hogy ő ismeri Alekosz nagybátyját.

Na most akkor mekkora arra az esély, hogy két Magyarországon élő görög (akikből azért nincsenek ezer számra az utcán), aki még valamilyen szinten ismeri is egymást.... pont bejusson a villába? Úgy, hogy az egyik görögnek a SZOMSZÉDJA IS bejutott?? Ennek az esélye nulla.

Vannak véletlenek, de ILYEN és ENNYI véletlen már egyszerűen nincs!

Laci: Eleinte azt mondták róla, hogy valami terror-elhárítási szakember... Később már olyan dolgok is elhangzottak, hogy (CSAK) biztonsági őr.

Bocsánat, azért a kettő nem egészen ugyanaz. Biztonsági őr lehet egy négy elemit elvégzett ember is. Terrorelhárító specialista viszont nem!

Tehát nem tudjuk pontosan, hogy kicsoda Laci, de abban egyetérthetünk, hogy MEGLEHETŐSEN biztonsági őr "feje" van. Inkább tűnik egy durva ajtónállónak, mintsem terrorelhárító specialistának, akinek mellesleg DOKTORI diplomája van.

Ja és ki is még biztonsági őr a villában? Alekosz! Állítólag az volt, mielőtt beköltözött.

Tehát megint találtunk két talán ugyanonnan származó embert: a biztonsági őr szakmából. Lehet, hogy korábban kollégák voltak. Ezt az is alátámasztaná, hogy ők sosem vitatkoznak össze komolyabban. Talán pont azért, mert haverok. Bocs!

(Olvasói kiegészítés: "az elöbb olvastam a "bizonyíték a csalásra" cikketeket és csak annyit tennék hozzá hogy Laci valóban tanult ember VISZONT volt műsora a COOL tv-n http://www.cooltv.hu/characters/apokolhete/4047 itt a link is hozzá a mai napig fentvan.. remélem tudjatok updateelni a postot és segítettem egy kicsit mert nem mindegy hogy valaki az Alekosszal örzött libát vagy saját műsora volt az RTL nél.. :]
egy olvasótok". -Szerk.)

Gombi és Jerzy: Véleményem szerint ők is korábbról ismerik egymást. Mindketten vetkőző táncosok. Ugyanonnan jöttek ők is, egy szakmából.

Amikor Jerzy beköltözött, nyíltan kimutatta, hogy mennyire haragszik Gombira. VISZONT nem volt hajlandó megmondani, hogy MIÉRT.

Elütötték a dolgot annyival, hogy Gombi mondott rá valami udvariatlanságot a beszavazón és ezért haragszik. Ugyanmár!

Szerintem ők régóta ismerik egymást. Mondok egy még szebbet: nem csak ismerik egymást, de ők szerintem RÉGI barátok!

Nem fura, hogy állítólag nincsenek rossz viszonyban, de mégis MINDIG egymásra akarnak jelet tenni? Semmi szemmel látható konfliktus nem volt köztük eddig, mégis már a kezdetektől fogva ők vagy egymásra tesznek, vagy azt mondják, hogy egymásra fognak tenni. Szerintem azért, mert ez a két ember már régi ismerős és régi "cinkostárs". Ez a jelenség a póker-ben is megvan.

Ott ezzel a módszerrel nagy pénzeket szoktak kaszálni. Bemegy két ember a csapatba, akik régi haverok, de látszólag nem ismerik egymást. Mivel látszólag nem ismerősök, ezért SENKI nem gyanakszik és senki nem figyeli, hogy összejátszanak-e. Mivel nem figyel senki, így bármit megtehetnek, folyamatosan adhatnak egymásnak jeleket és taktikai utasításokat, így kijátszva a többieket és végül az egyikük meg is nyeri a komplett kártyapartit. (a nyereményen pedig osztoznak!) Szerintem Gombiék is ezt csinálják. A kezdetektől fogva együtt játszanak, csak ez a néző számára nem jön le annyira.

Azért tesznek mindig egymásra, mert akkor nem keverednek nyílt konfliktusban a többi lakóval. Ezért nem utálja őket senki és nem fogják őket kiszavazni. Tehát ez egy nagyon jó trükk és módszer a végső győzelemhez vezető útra való lépéshez.

Szandika: róla nem vettem még észre semmit, de ő is ugyanabból a szakmából jött, mint Jerzy, Gombi, Gigi, Béci és Zsuzsi. Tehát nem valószínű, hogy pont ő ne ismerné a többieket.

Önmagában is akár: nem fura egy picit, hogy hat (ismétlen H-A-T) villalakó ugyanabból a szakmai körből jött? (Táncosok-éjszakai élet.)

Anikó: valamikor elhangzott róla, hogy színésznövendék vagy mi. Színművészeti főiskolát végzett állítólag (vagy csak egy részét végezte el, nem tudom).

Mit is keres egy színésznő egy valóságshow-ban? Gondolkozzunk el ezen egy kicsit. Ez a kérdés szerintem egymaga megkérdőjelezi az egész műsort és talán nem is kellett volna a leírásomnak majdnem a végére tenni!

 

A dolog okán is el lehet gondolkodni és azon is, hogy ki juttatta be? Ugyanis az RTL tele van színészekkel. A Heti Hetesből is a 7 emberből 4 színész van! (több, mint a fele)

Stohl Bucika is színész ugyebár. És már volt rá példa, hogy Lilu és Balázs bejuttatott egy volt kollégát (Olivért). Valószínűleg Bucinak sem esett a dolog nehezére.

A másik házaspár a beszavazón (nem ugrik be a nevük): Volt a beszavazón Kristófék mellett egy másik házaspár. A fickó 45 körüli, kopasz, kigyúrt és szakállas volt. A felesége meg göndör, vörös hajú, ha jól emlékszem.

Miért is jutottak eszembe? Azért mert a beszavazón azt mondták róluk, hogy a nő művész (festő talán), a férje pedig vállalkozó, aki a felesége képeit árulja.

Vállalkozó?! Egy fenét!

99% biztos vagyok benne, hogy a fickót már láttam a TV-BEN!!! Dehogy árulja ő a felesége alkotásait! Ő is a TV-nél dolgozik.

Vagy a Kész Átverés Show-ban szerepelt már (valami behajtóként vagy kamu titkos ügynökként, vagy valami hasonló műsorban volt statiszta, vagy epizód szereplő az RTL-en.

Mellesleg, amikor megkérdezték a beszavazón a villalakókat, hogy melyik házaspárt akarják, hogy beköltözzön, a villalakók 99%-a erre a házaspárra szavazott, melyből a férj szinte teljesen biztos, hogy a TV-nél dolgozik.

Tehát ha bejutottak volna... akkor lett volna még két ember, akik valakinek a valakijei. Ugyanis a fickó szinte teljesen biztos, hogy TV-s és majdnem mindenki őket várta be a villába. Valószínűleg nem azért, mert szimpatikusak voltak, hanem mert a villából több lakó is régóta ismeri őket, mivel kollégák.

Tehát eddig (egyelőre) nekem ennyi tűnt fel és ha jól emlékszem ezeket a dolgokat még nem láttam sehol leírva.

Gondoltam megírom nektek.

Üdvözlettel:


Wimp

Egy gondolkodó néző


Nos, a téma adva van: komolyan kíváncsiak vagyunk a véleményekre. Párhuzamosan pedig szintúgy nagyon komolyan reméljük, hogy az illetékesek lassan azért észreveszik, hogy a kételyek nem érdekessé teszik a műsort, hanem szép lassan aláássák a bizalmat. Ha ez így folytatódik, végül a készítők pénztárcájánál fog majd intenzíven visszahatni.

A múltkori cikkünk, köszönhetően nektek is, akkora vihart kavart, hogy az RTL kénytelen volt külön műsorban foglalkozni a cáfolattal. Akkor arra kértünk benneteket, hogy a téma fontossága miatt, aki teheti, ossza meg a cikket, ahol csak lehet. Ez olyan mértékben sikerült, hogy aznap 120 ezren látogatták meg az oldalt és értesültek a felvetésekről. Ennek köszönhetően kikerült számtalan oldalra, közösségi fórumra, így a szerkesztők már nem söpörhették a szőnyeg alá a témát. Így hát ismét arra kérünk mindenkit, hogy segítsetek, hogy választ kapjunk a felvetésekre, ezúttal megnyugtatóbb formában. Osszátok meg a cikket, ahol lehet és lássuk, mi lesz a folytatás…

Szokásos kis videók lejjebb, egy kis meglepetéssel férfi olvasóinknak.

Update: Feltettünk egy kis videót az online közvetítésből, amikor Béci élőben kezdi el mesélni, hogyan üldözték a rendőrök. Az adás rövid idő múlva megszakad és Bécinek megtiltják, hogy ilyesmiről beszéljen. Megtekinthető a lap alján vagy itt.

 

látogató számláló

 

 

Online adás

Alekosz játék a facebookon

Alekosz gyaláz, Picur aláz

Olivér interjúja

Cáfolja a csalás vádját az RTL Klub

Kiszivárgott belső információk: Megrendezett volt Olivér kiesése?

Ember embernek farkasa

Egy fél ország utálja Enikőt

Béci nyerte meg a párbajt

Béci rendőrségi ügyei

A lányok kitárulkoztak(CKM fotózás)

57 Tovább

Cáfolja a csalás vádját az RTL Klub

 

Kiütöttük a biztosítékot a tegnapi cikkünkkel az RTL Klubnál. Olyannyira, hogy külön riportműsort szántak a Fókuszon belül az állítások tételes tagadásának.

Természetesen mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, és ez vonatkozik őrájuk is.

A Való Világ 4 szerkesztői elmondásuk szerint még örülnek is a körülöttük terjengő pletykáknak, mert ebből azt vélik kiszűrni, hogy ezáltal is rendkívül kedvelt a műsoruk és így a nézettség csak tovább szárnyal ikaroszi magasságokba. Sajnos azt nem tartották elgondolkozásra érdemesnek, vajon mennyire normális az, hogy külön csoportok alakulnak a neten, hogy kétségbe vonják szavahihetőségüket és az általuk készített műsor tisztaságát.

 

Érvelésük szerint a tegnapi levélben leírt előre megrendezett műsor azért sem lehetne megvalósítható, mert a színészek betanítása és a felvételek kontrollálása emberfeletti feladat lenne. Már jelenleg is a napi események „korrekt” közvetítése teljesen leterheli a stábot. Ez így persze elfogadható is lenne, ha kizárólag fekete és fehér dolgok léteznének, bárminemű árnyalat nélkül.

Az azért ugye elképzelhető az egyszerű, ámde furmányosan gondolkodó emberek számára, hogy nem az egész műsor és nem a nap 24 órájában kerül előre megtervezésre? Mindössze a jelentősebb jelenetekről (akár a párbajokról) beszélünk itt.

A mai interjújában maga Olivér is elismerte, hogy amikor a kimenetel mellett döntött, a szerkesztőknek nem volt más választásuk(?!?), mint előnytelen nézőpontból tálalni őt.

Erre a módszerek természetesen adva is vannak. Kolosi Péter az RTL programigazgatója ígéretet tett arra, hogy a legközelebbi szavazásnál már a nézők közül is jelen lehetnek páran a vezérlőben, hogy a közjegyzőkkel egyetemben felügyelhessék a korrekt számlálást. Az igazgató úr is szégyenlősen hallgatott arról, hogy legkevésbé a közjegyzők által felügyelt összesítést vonják kétségbe a kétkedők, hanem inkább az inkorrekt szerkesztési gyakorlatot és az egyoldalú játékospreferenciákat, melyekkel természetesen kiemelkedő mértékben lehet a megfelelő mederbe terelni az események folyását.

A mai napon mi is jeleztük szándékunkat a szerkesztők felé arra, hogy jelen lehessünk a következő számlálásnál. Amennyiben a lehetőség valóban adott lesz és ránk is esik a választás, nem fogjuk elmulasztani tapasztalataink közkinccsé tételét.

 

 

A továbbiakban szeretnénk jó szokásunkhoz híven beszámolni a Villa dolgos mindennapjairól is de a párbaj óta komoly lelki nyomás nehezedik arra, aki megpróbálja követni a képernyő előtt az eseményeket. Természetesen minden esetben erőt veszünk magunkon és – megacélozva tiltakozó énünket – bátran szembenézünk a kiújuló hatalmi harcokkal.

Jelen cikk írója igyekszik pártatlan maradni az események elemzése során, mégis továbbra is azt kell mondanunk, hogy a Rácz testvérek és Jerzy („Annabelle”) valami fékevesztett ámokfutásba kezdtek. Mivel már harmadik napja tart ez, kijelenthetjük, hogy egyáltalán nem a felfokozott hangulat az okozat, hanem tendenciózus koncepció alapján teszik mindezt. Az egyre antipatikusabbá váló Jerzy Olivér távozása óta úgy érzi, hogy tényező lett a Villában és ez az ezidáig ismeretlen érzés kifejezett mámorral tölti el. Mivel szeretné. ha minél tovább birtokában maradhatna az érzésnek, folyamatosan teszteli is macho és szókimondó férfiasságát. Kár, hogy ehhez a tevékenységéhez kizárólag az amúgy is rossz passzban lévő Anikót és Évát találta ideális választásnak.

 

Béci is tovább provokálja Anikót, aki rövid idő alatt újra sírva fakadt, de már ő is edződik és végül elég karakánul küldte el kínzóját a megfelelő helyre.

Talán, hogy lefoglalják a gerjedő libidókat, talán, hogy kifárasszák az egymás vérére éhező lakókat, a szerkesztők „fitnesz-hetet” hirdettek. Ennek keretén belül bizony mindenkinek számot kell majd adni edzettségéről. Élményszámba megy rögtön már az első napon a lenti videó, ahol Szandika egy ügető ló tökéletes másaként próbál kocogni egy futógépen… Laci teljes őrületére. A többi videón ismét fogalmat alkothat az erős idegzetű néző a benti viszonyokról, Béci és Anikó összeugrásról, de leginkább Éva és Gigi ismételt egymásnak eséséről.

Komolyan kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére a látottakról. Csak nekünk tűnik úgy, hogy azok az ominózus kinyílt csipák már akkorák, hogy lassan orvosi segítség kell az eltávolításukhoz?

A videók alatt megtekinthető egy újszülött fényképe akit a büszke szülők ALEKOSZNAK kereszteltek el. Boldog életet a csöpségnek! A névadóknak pedig Gratulálunk...!

 

 

látogató számláló

 

 

Online adás

Kiszivárgott belső információk: Megrendezett volt Olivér kiesése?

Ember embernek farkasa

Egy fél ország utálja Enikőt

Béci nyerte meg a párbajt

Béci rendőrségi ügyei

A lányok kitárulkoztak(CKM fotózás)

Csak egyetlenegy maradhat

Összecsapott a két párbajhős

41 Tovább

A lányok kitárulkoztak

Ma kivételesen beszéljenek a szavak helyett a képek.

Csupán pár gyors mondat, mielőtt átadnánk a teret a szemeink legeltetésének.

Olivér teljesen kiakadt a közelgő párbaj, vagy barátnője hiánya miatt. Teljesen érthetetlenül viselkedik, mintha nem is ő akarta volna, hogy barátai válasszák ki. Reméljük, hogy ez is csupán a taktika része. Ma mindenesetre el fog dőlni Olivér avagy Béci lesz a továbbjutó.

Aki kigyönyörködte magát a lányokban és Jerzyben (hogy hölgy olvasóink se érezzék mellőzve magukat) az a a videókon megtekintheti a fotózás kulissza titkait, illetve Olivér tipródását.

Update: A lányok a fotózásért állítólag 100 ezer Forintot kaptak. No comment.

 

 

 

Megvan az öszhang

 

Egy kis retusálásra szükség lesz

A tetkó tényleg nincsen befejezve

Szolíd lányok

 

 

Csak ne tovább mert Béci megharagszik

 

Online adás

VVZsuzsi a Playboyban
Gina botrányos fényképei

Mi szóltunk

Mit nem tesz egy kis smink

Itt borult ki Béci

 

Hölygyeim és uraim...!

 

Online adás

VVZsuzsi a Playboyban
Gina botrányos fényképei

 

 

Online adás

VVZsuzsi a Playboyban
Gina botrányos fényképei
Erotikus videók és képek a lányokról
A lakók kompromitáló képei, videói 18+
Szex vagy hősködés?
Szandikának hiányzik a szex
Éva levetkőzött

Csak egyetlenegy maradhat

Összecsapott a két párbajhős

Olivér lett az alfa hím

Kamushow? Szandikát mindenáron!

Szenzáció: Tombol Alekosz állítólagos menyasszonya

0

0 Tovább
«
1234

ValóVilág

blogavatar

Való világ Online közvetítés, különleges videók, fotók a lakók életéről. Elemzések, napi összefoglalók. A szerkesztőnek ide írhatsz: valowriter@gmail.hu

Utolsó kommentek