Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Alekosz gyaláz, Picur aláz

Kép: photoshop-briganti

 

Lenne még mit írnunk a legtöbbünk fantáziáját megmozgató szerkesztői machinációkról és stiklikről, de hát zajlik az élet a villán belül és kívül egyaránt.

Tegnap már promotáltuk a mai műsort, mert az előzetesből egyértelmű volt, hogy izzani fog a hangulat. Nos, Alekosz úgy döntött, saját pályáján veri meg a Villát pár napja teljesen leigázó Béciéket. Eddig az eredmény minimum 16-0. Egy újabb klasszikus mondás született a vita során, ami egyébként tényleg híven kifejezi Jerzy mentális kvalitásait:

„Te egy retardált légpisztoly vagy!”

A szépfiú kategóriában bejutott, de mára inkább egy töltött zoknira emlékeztető "filmsztárnak" esélye sem volt a szópárbajban. Ma is megmutatkozott, mennyire más a kommunikációja, ha nem előre bemagolt vádakat kell megfogalmaznia. Nem is lehet eldönteni, melyik volt viccesebb élmény: Alekosz parádés sziporkái, vagy Jerzy arra adott hebegős válaszai?

Béci sem tudott érdemben fellépni a társaság védelmében, a gyorstüzelő mindkettőjüket extrém módon kiosztotta. Tegnap azt mondtuk: „Két lehetőség lesz: vagy 24 órán belül 35-40 óriási pofont fog kapni Jerzytől (esetleg bárki mástól), vagy az ellenoldal rájön, hogy sürgősen taktikát kell váltaniuk, amennyiben nem akarnak nevetségessé válni.”

Az első lehetőség soron kívül megvalósulni látszik. Jerzy egy méretes serpenyővel szándékozik agyonverni, míg a pedáns és törvénytisztelő Laci csupán egyszerűen szétcsapná.  Bár sokat elárul róluk a provokációra adott reakciójuk, nagy valószínűséggel Jerzy lehet az, aki ezt a jelenlegi durva intellektuális hátrányát valóban egy konyhai eszköz segítségével próbálja meg majd áthidalni. Nos, Olivér magára maradt barátja állta a szavát és tényleg megpróbálja védelmébe venni a lányokat, fullánkos nyelve sok kellemetlen percet fog még szerezni ellenfeleinek. A szópárbajról készült videó kötelező, egyben kihagyhatatlan darab. (cikk alatt)

A mai nap másik híre talán annyira nem fogja megosztani az olvasók táborát. Gombi Picurja tévútra sétált. Egy szemfüles fickó valamelyik füstös éjszakai helyen lefotózta, amint összebújva csókolózott egy ismeretlen fiúval. Fotó itt megtekinthető. A lány egyébként pár napja már a pert fontolgatja, mert kiakadt azon, hogy egyes újságírók szerint Gombi féltékeny rá, sőt Valentin-napon egyenesen megfenyegette, hogy elveri, ha egyedül megy el szórakozni. Úgy tűnik, megtalálta a közbülső megoldást és beszerzett egy kísérőt magának. Innentől kezdve érthetővé vált Gombi halmozottan depressziós viselkedése. Most már jobban járna szegény fiú, ha minél tovább bent maradna, legalább annyival később szembesül majd a kiábrándító valósággal. Kicsit tényleg szomorú, hogy ezen műsor kapcsán még egy elektronmikroszkópos vizsgálattal sem igen lehet felfedezni egy legalább közepesen erkölcsös hölgyet a Villa néhány kilométeres sugarában.

Update: Ma reggel cáfolta a hölgy a csókos vádakat, mondván aznap tetováltatva volt az ajka ezért nem lett volna módja intenzíven használni azokat.

Update updatéje:

Szintén friss hír Picur újabb nyilatkozata. Megdöbbentő módon ismét cáfolja a történteket. Reménykedjünk, hátha tényleg igaz.

"Szerintem ez az egész lejárató hadjárat csakis azért indult el ellenünk, mert Gombi egyre erősebb a villában. (haha, nagyon vicces - a szerk.) Ezt látom az egyetlen oknak, amiért megpróbálnak besározni és tönkretenni minket. Gombi ugyanis azóta, hogy találkoztunk, jobban érzi magát a villában, és végre a játékra összpontosít, ami bizonyára sokaknak szúrja a szemét. Elegem lett a hazugságokból, ezért eldöntöttem: be fogok perelni mindenkit, aki alaptalanul vádol meg minket!" - szögezte le Picur, majd az Új Ász kérésére egyszer s utoljára felidézte a "Gombi-botrányt" kiváltó éjszaka eseményeit.

"Egy hozzávetőleg 14-16 fős társasággal mentem el szórakozni a hétvégén, de senkivel nem "csőröztem", és nem is fogyasztottam alkoholt. Azt a baráti társaságot, akikkel együtt voltam, Gombi is ismeri, ezért nincs mitől félnem! Már csak a társaságunk sem hagyná, hogy intim kapcsolatba kerüljek bárkivel is, ez az eset pedig egyszerűen abszurd. Arról nem is beszélve, hogy ha félre akarnék lépni, akkor azt nem egy nyilvános helyen tenném, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy másnap címlapra kerülhetek. Erről azonban szó sincs!" - fakadt ki a napilapnak Picur, majd megjegyezte: egyelőre nem tudja, ki készítette a kompromittáló fényképeket, ennek kiderítését inkább azonban már a bíróságra bízza.

UPDATE: Gombi bátyja a reggeli műsorban cáfolja a vádakat.


 

Aki pedig a lenti videók megtekintése után szívébe zárta Alekoszt, vagy esetleg éppen ellenkezőleg, az próbálja ki Facebookon a legújabb őrületet: a róla készült játékot.

 

 

látogató számláló

 

 

Online adás

Olivér interjúja

Cáfolja a csalás vádját az RTL Klub

Kiszivárgott belső információk: Megrendezett volt Olivér kiesése?

Ember embernek farkasa

Egy fél ország utálja Enikőt

Béci nyerte meg a párbajt

Béci rendőrségi ügyei

A lányok kitárulkoztak(CKM fotózás)

9 Tovább

A lakók kompromitáló képei, videói 18+

 

Képek Gigi szado-mazo leszbi videójából:

cript>

 

 

 

Nézd meg ezeket is:

Online adás

Alekosz játék a facebookon

Márki Zsuzsi meztelenül pózol a Playboyban
Zsuzsit aktfotózás előtt kirúgta Leonidász

Erotikus videók és képek a VV lányokról

Szandika édes titka

 

látogató számláló

 

0 Tovább

ValóVilág

blogavatar

Való világ Online közvetítés, különleges videók, fotók a lakók életéről. Elemzések, napi összefoglalók. A szerkesztőnek ide írhatsz: valowriter@gmail.hu

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek