Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Győzike áruba bocsátja Gigit

 

Menjünk csak sorban, aki az izgalmasabb részekre kíváncsi olvassa csak végig a napi történéseket is.

Na jó nem komoly. Gyorsan lezavarjuk az összefoglalót, mert a mai nap kicsit lapos volt, ez a tanítósdi annyira nem jön be.

Vajon melyik lakó próbált udvarolni a nyelvtan tanárnőnek? Alekosz persze, aki a szigorú rendreutasítást rezignált beletörődéssel vette tudomásul. Olivér a tanórákon és a köztes szünetekben sem volt teljesen eszénél, kifogyhatatlan ötlet arzenálja nem volt mentes a durva tréfáktól sem. A tornaórára Katus Attila merészkedett be. Szandika rögvest le is játszotta vele az első csörtét. Másnak minek is nevezhetnénk, hogy Dr. Szöszi az óra közepén fogta magát és szép elegánsan rágyújtott.

Olivér menetközben persze konspirál a közelgő kiválasztásra, ő maga szeretne a kiválasztott lenni, hogy Bécit végre párbajra hívhassa.

látogató számláló

Na de folytassuk a kezdeteknél.  Mint tudjuk pár éve Salgótarján kedvence vehemensen udvarolt egy lánynak, talán nem is eredmény nélkül. Mit tesz isten, ez a hölgy nem volt más mint a Rácz család gyönyörűséges Gigije. Persze nem a városi könyvtárban pattant ki az a bizonyos szikra, hanem egy felnőtt témájú kiállításon, ahol szép és nem szégyenlős hoszteszekre volt szükség.

Győzike aki a Cool tévén vezeti a Valóvilág napi magazinját, izgatottan kíséri figyelemmel egykori szíve választottja párválasztási szertartását a képernyőn keresztül. Izgalmában odáig ment, hogy már sérelmezi is amiért Jerzy a kétes pártállású „szerető” még nem fordította komolyabbra a kapcsolatot. Nem régen még azt nyilatkozta, hogy egykoron halálosan szerelmes volt Gigibe. Több forrás szerint más is volt közöttük mint plátói szerelem. Ezért így vagy úgy hangyányit kifogásolhatónak tűnhet egy civil olvasó-néző számára a kívánalom.

A nézettségért mindent? Ha ez a kerítési kísérlet kudarcba fullad, kit küldene be nemzetünk showman-je a kiéhezett fiúk közé. Van esetleg még egy eltitkolt szerető a kalapban, vagy egyből az aduászt, magát Bea asszonyt szeretné a népszerűség oltárán feláldozni?

 

Győzike és Gigi erotika parádén készült közös képei itt tekinthetőek meg.

A tegnapi napon kapott „különös képek” Gigiről pedig itt.

Az első videón Olivér túlzásba vitt "viccei" láthatók és persze az arra adott reakciók is.

A másodikon megtekinthető Szandika pofátlan húzása a tornaórán.

 

1 Tovább

Gigi és győzike

 

 

 

Online adás

Gigi újabb fotói

VVZsuzsi a Playboyban
Gina botrányos fényképei
Erotikus videók és képek a lányokról
A lakók kompromitáló képei, videói 18+

Visszamegyek prostituáltnak, ha kell
Szex vagy hősködés?
Szandikának hiányzik a szex
Éva levetkőzött
Régebbi érdekes felvételek


álomnyaralás hotel szállásfoglalás befektetés szerelem kincs nyeremény ajtó ablak

tengeparti nyaralók ingatlanok pálmafák hullámvasút



0 Tovább

Gigi erotikus képek 3

Gigi, akiről már nem először derül ki, hogy szeret rosszalkodni.

 

 

 

 

Online adás

Gigi és győzike fotói

VVZsuzsi a Playboyban
Gina botrányos fényképei
Erotikus videók és képek a lányokról
A lakók kompromitáló képei, videói 18+

Visszamegyek prostituáltnak, ha kell
Szex vagy hősködés?
Szandikának hiányzik a szex
Éva levetkőzött
Régebbi érdekes felvételek


Nyaralás tengerpart ajtó ablak hotel információ szállás hajóbérlés sielés

3 Tovább

ValóVilág

blogavatar

Való világ Online közvetítés, különleges videók, fotók a lakók életéről. Elemzések, napi összefoglalók. A szerkesztőnek ide írhatsz: valowriter@gmail.hu

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek