Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Cáfolja a csalás vádját az RTL Klub

 

Kiütöttük a biztosítékot a tegnapi cikkünkkel az RTL Klubnál. Olyannyira, hogy külön riportműsort szántak a Fókuszon belül az állítások tételes tagadásának.

Természetesen mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, és ez vonatkozik őrájuk is.

A Való Világ 4 szerkesztői elmondásuk szerint még örülnek is a körülöttük terjengő pletykáknak, mert ebből azt vélik kiszűrni, hogy ezáltal is rendkívül kedvelt a műsoruk és így a nézettség csak tovább szárnyal ikaroszi magasságokba. Sajnos azt nem tartották elgondolkozásra érdemesnek, vajon mennyire normális az, hogy külön csoportok alakulnak a neten, hogy kétségbe vonják szavahihetőségüket és az általuk készített műsor tisztaságát.

 

Érvelésük szerint a tegnapi levélben leírt előre megrendezett műsor azért sem lehetne megvalósítható, mert a színészek betanítása és a felvételek kontrollálása emberfeletti feladat lenne. Már jelenleg is a napi események „korrekt” közvetítése teljesen leterheli a stábot. Ez így persze elfogadható is lenne, ha kizárólag fekete és fehér dolgok léteznének, bárminemű árnyalat nélkül.

Az azért ugye elképzelhető az egyszerű, ámde furmányosan gondolkodó emberek számára, hogy nem az egész műsor és nem a nap 24 órájában kerül előre megtervezésre? Mindössze a jelentősebb jelenetekről (akár a párbajokról) beszélünk itt.

A mai interjújában maga Olivér is elismerte, hogy amikor a kimenetel mellett döntött, a szerkesztőknek nem volt más választásuk(?!?), mint előnytelen nézőpontból tálalni őt.

Erre a módszerek természetesen adva is vannak. Kolosi Péter az RTL programigazgatója ígéretet tett arra, hogy a legközelebbi szavazásnál már a nézők közül is jelen lehetnek páran a vezérlőben, hogy a közjegyzőkkel egyetemben felügyelhessék a korrekt számlálást. Az igazgató úr is szégyenlősen hallgatott arról, hogy legkevésbé a közjegyzők által felügyelt összesítést vonják kétségbe a kétkedők, hanem inkább az inkorrekt szerkesztési gyakorlatot és az egyoldalú játékospreferenciákat, melyekkel természetesen kiemelkedő mértékben lehet a megfelelő mederbe terelni az események folyását.

A mai napon mi is jeleztük szándékunkat a szerkesztők felé arra, hogy jelen lehessünk a következő számlálásnál. Amennyiben a lehetőség valóban adott lesz és ránk is esik a választás, nem fogjuk elmulasztani tapasztalataink közkinccsé tételét.

 

 

A továbbiakban szeretnénk jó szokásunkhoz híven beszámolni a Villa dolgos mindennapjairól is de a párbaj óta komoly lelki nyomás nehezedik arra, aki megpróbálja követni a képernyő előtt az eseményeket. Természetesen minden esetben erőt veszünk magunkon és – megacélozva tiltakozó énünket – bátran szembenézünk a kiújuló hatalmi harcokkal.

Jelen cikk írója igyekszik pártatlan maradni az események elemzése során, mégis továbbra is azt kell mondanunk, hogy a Rácz testvérek és Jerzy („Annabelle”) valami fékevesztett ámokfutásba kezdtek. Mivel már harmadik napja tart ez, kijelenthetjük, hogy egyáltalán nem a felfokozott hangulat az okozat, hanem tendenciózus koncepció alapján teszik mindezt. Az egyre antipatikusabbá váló Jerzy Olivér távozása óta úgy érzi, hogy tényező lett a Villában és ez az ezidáig ismeretlen érzés kifejezett mámorral tölti el. Mivel szeretné. ha minél tovább birtokában maradhatna az érzésnek, folyamatosan teszteli is macho és szókimondó férfiasságát. Kár, hogy ehhez a tevékenységéhez kizárólag az amúgy is rossz passzban lévő Anikót és Évát találta ideális választásnak.

 

Béci is tovább provokálja Anikót, aki rövid idő alatt újra sírva fakadt, de már ő is edződik és végül elég karakánul küldte el kínzóját a megfelelő helyre.

Talán, hogy lefoglalják a gerjedő libidókat, talán, hogy kifárasszák az egymás vérére éhező lakókat, a szerkesztők „fitnesz-hetet” hirdettek. Ennek keretén belül bizony mindenkinek számot kell majd adni edzettségéről. Élményszámba megy rögtön már az első napon a lenti videó, ahol Szandika egy ügető ló tökéletes másaként próbál kocogni egy futógépen… Laci teljes őrületére. A többi videón ismét fogalmat alkothat az erős idegzetű néző a benti viszonyokról, Béci és Anikó összeugrásról, de leginkább Éva és Gigi ismételt egymásnak eséséről.

Komolyan kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére a látottakról. Csak nekünk tűnik úgy, hogy azok az ominózus kinyílt csipák már akkorák, hogy lassan orvosi segítség kell az eltávolításukhoz?

A videók alatt megtekinthető egy újszülött fényképe akit a büszke szülők ALEKOSZNAK kereszteltek el. Boldog életet a csöpségnek! A névadóknak pedig Gratulálunk...!

 

 

látogató számláló

 

 

Online adás

Kiszivárgott belső információk: Megrendezett volt Olivér kiesése?

Ember embernek farkasa

Egy fél ország utálja Enikőt

Béci nyerte meg a párbajt

Béci rendőrségi ügyei

A lányok kitárulkoztak(CKM fotózás)

Csak egyetlenegy maradhat

Összecsapott a két párbajhős

41 Tovább

Kiszivárgott belső információk: Megrendezett volt Olivér kiesése?

 

Súlyos vádak az RTL Klub ellen.

Változtatás nélkül közöljük azt a levelet, amit a tegnapi nap folyamán kaptunk.

A vádak annyira komolyak és elgondolkoztatóak, hogy megpróbáljuk felvenni a kapcsolatot a szerzőjével.

Ha a legkisebb igazság is lenne a leírtakban, az előbb-utóbb szinte biztosan teljes nyilvánosságot fog kapni.

Egyszer már cikkeztünk a műsor szerkesztési problémáiról. Azonban az, amit a levélben olvashatunk, már nem tolerálható kategória. Az alábbi levelet elküldtük az RTL Klub részére is – bízunk benne, hogy a következő posztunkban módunkban áll majd közölni válaszukat.

 

2007 decembere óta dolgozom az RTL Klub-nál, hogy milyen pozícióban azt nem mondom meg, amit leírok azok bennfentes információk és mindenki maga döntse el valóságtartalmát, leszögezem nem vagyok Olivér fan. Már a válogatáson a beválasztás előtt el volt rendezve, hogy a Rácz testvérek bekerüljenek a villába mivel van két nagyon jó „ ismerősük ”a stábban. A saját fülem--mel hallottam, hogy mondták: „te ugye akkor elrendezted a gépet, nehogy kibasszvelem a Gigiéknek be kell jutni, mindenáron, érted?” Egyébként a legtöbb nézői szavazatot a Fazekas testvérek kapták Gábor és István, de az sms-ek nem mérvadóak, ahogy a többi beszavazón sem volt az. Alekoszt már pl. korábban fölfedezték és nagy húzás volt az ő bejuttatása, hetekkel a beszavazó-show előtt hívták föl, hogy „bent van”és még ekkor adtak neki 100 eFt-ot normális ruhákra mert még arra se lett volna pénze. Mikor az Olivér a hintában kijelentette, hogy Bécit akarja kivinni a stáb majd elájult mert tudták, hogy bármelyik is esik ki drasztikusan fog csökkenni a nézettség. Rögtön volt egy értekezlet és ott eldöntötték, hogy kiejtik az Olivért( lsd. : büntetés, az agydoki tanácsára lett ez a fajta bünti mert tudta, hogy ezzel nagyon ki fog készülni, majd az utolsó este Enikő üzenete), másrészt meg úgy kell összevágni az összefoglalókat, hogy megutálják a nézők Olivért.

Ekkor döntötték el azt is, hogy májusban Rácz Béla lesz a vv 4 győztese és innentől olyan feladatokat fognak kapni amik „előnyösek” lesznek a Rácz testvéreknek. Ebben a lejárató kampányban Balázs nem akart részt venni ( nem is vett, a kihíváson vezetett utoljára műsort amikor közölte Olivérrel, hogy bünti lesz ), a Bucit meg sem kérdezték, Lilu pedig egy kis plusz juttatásért vállalta (a párbajon meg is dolgozott a pénzéért, le nem szállt volna az Anikó témáról). A játékosokat egyébként szerződés köti az RTL klub- hoz, amit ha megszegnek súlyos anyagi vonzattal jár pl. : Gina esetében, amikor először hangoztatta, hogy ki akar menni a riportba hívták és közölték vele, hogy ok. 3 milla lesz. Majd mikor a csatorna számára terhessé vált ezt a szerződést módosították. Mint ahogy arról sem beszélhetnek, hogy a való világ előre megírt forgatókönyv szerint zajlik, minden egyes móka, konfliktus és kiborulás mesterségesen generált és a lakók titkos küldetésekben teljesítik azt. Minden egyes párbaj előtt a játékosok pontosan tudják ki fog visszajönni, ők tulajdonképpen amatőr színésznek szerződtek a csatornához.

 

 

Ehhez egyelőre nincs mit hozzáfűzni, reméljük, hogy lesz az ügynek méltó folytatása és megnyugtató tisztázása. A magunk részéről megtesszük az ügyben, amit lehet. Kérjük, hogy ha valakinek bármilyen személyes tapasztalata lenne a műsorral kapcsolatban, az írja meg nekünk, vagy kommentben tegye közkinccsé, legyen az pro vagy kontra.

Olivér mai napon többszörös megdöbbenésének adott hangot a megismert hírek miatt. Nekünk, napi hírfogyasztóknak, már nem jelent nagy lelki törést, ha egy újabb kompromittáló videó vagy fénykép kerül elő a lakókról, neki viszont valószínűleg sok lehetett egyszerre Gigi és Jerzy filmje, pláne Béci előélete.

Egyébként jó szívvel beszélt a bent maradottakról, védte Gombit a tegnapi keménykedése miatt, részegségével mentegetve őt. Nem bánta meg, hogy kijött és örül, hogy a kinti életet és a szerelmet választotta – mondta a délutáni műsorban.

Az lesz már csak érdekes, ha a fenti levél fényében kezdjük értelmezni a nyilatkozatait.

Addig is: az élet természetesen odabent is megy tovább és a tegnapi botrányok szintén folytatódtak, már-már menetrend szerint. Továbbra is nagyrészt lélekölő áskálódással és felszabadult alázásokkal telt a nap. A lenti videókon sem nagyon láthatunk mást. Így telt Szent Valentin ünnepe a villában. Persze kellett már egy kis görcsoldó is ezért Éva, Gombi, és Béci egy sorsolás keretein belül megtudták, ki hogyan részesülhet a Valentin napi örömökből. A szerencsés Éva a barátjával tölthette az éjszakát. (már most jelezzük a kíváncsiaknak: nem volt semmi látnivaló), Gombi meg egy igencsak hányingert keltő performanszt mutatott be barátnőjével egy műanyag ablak két ellentétes oldalán. Béci járt a legrosszabbul, neki csak egy videóüzenet jutott.

Belinkeljük Gombi „szerelmes” találkozóját is, de előre szólunk, hogy annak elviselésére egy komoly mexikói szappanopera többszöri végignézése sem nyújt elegendő mentális védelmet.

látogató számláló

 

A téma fontossága miatt, kivételesen arra kérünk minden olvasónkat aki teheti, hogy ossza meg a cikk tartalmát, vagy elérhetőségét ahol tudja. Köszönjük!

 

 

 

Ember embernek farkasa

Online adás

Egy fél ország utálja Enikőt

Béci nyerte meg a párbajt

Béci rendőrségi ügyei

A lányok kitárulkoztak(CKM fotózás)

Csak egyetlenegy maradhat

Összecsapott a két párbajhős

30 Tovább

A lányok kitárulkoztak

Ma kivételesen beszéljenek a szavak helyett a képek.

Csupán pár gyors mondat, mielőtt átadnánk a teret a szemeink legeltetésének.

Olivér teljesen kiakadt a közelgő párbaj, vagy barátnője hiánya miatt. Teljesen érthetetlenül viselkedik, mintha nem is ő akarta volna, hogy barátai válasszák ki. Reméljük, hogy ez is csupán a taktika része. Ma mindenesetre el fog dőlni Olivér avagy Béci lesz a továbbjutó.

Aki kigyönyörködte magát a lányokban és Jerzyben (hogy hölgy olvasóink se érezzék mellőzve magukat) az a a videókon megtekintheti a fotózás kulissza titkait, illetve Olivér tipródását.

Update: A lányok a fotózásért állítólag 100 ezer Forintot kaptak. No comment.

 

 

 

Megvan az öszhang

 

Egy kis retusálásra szükség lesz

A tetkó tényleg nincsen befejezve

Szolíd lányok

 

 

Csak ne tovább mert Béci megharagszik

 

Online adás

VVZsuzsi a Playboyban
Gina botrányos fényképei

Mi szóltunk

Mit nem tesz egy kis smink

Itt borult ki Béci

 

Hölygyeim és uraim...!

 

Online adás

VVZsuzsi a Playboyban
Gina botrányos fényképei

 

 

Online adás

VVZsuzsi a Playboyban
Gina botrányos fényképei
Erotikus videók és képek a lányokról
A lakók kompromitáló képei, videói 18+
Szex vagy hősködés?
Szandikának hiányzik a szex
Éva levetkőzött

Csak egyetlenegy maradhat

Összecsapott a két párbajhős

Olivér lett az alfa hím

Kamushow? Szandikát mindenáron!

Szenzáció: Tombol Alekosz állítólagos menyasszonya

0

0 Tovább

Gombi depressziós

Gombi depressziós. Nem kicsit, nagyon.

Ez nem egy politikai töltetű megjegyzés volt: a mai napot nőnek sminkelve, teljes letargiában töltötte. Különösebben nincs hatással ez a lakók életére, de azért láthatólag kezd már mindenkinek kellemetlen lenni a történet. Nagy valószínűséggel az ügy hasonló véget érhet, mint pár napja Szandikánál. Gombit persze nem fogják visszaengedni, ígérhet akkor már fűt fát. Sajnos látványos bevonulásán  kívül nem sokat mutatott magából, egyetlen poénos megmozdulása rögtön a bejövetelekor történt, biztosan sokan emlékszünk az Olivér inspirálta pelenkás táncára.

Éva születésnapján feloldották az alkoholtilalmat, 1 teljes üveg pezsgő erejéig, amiből a nagylelkű ünnepelt felajánlott a többi kilenc lakónak 4 decilitert. Mivel a korábbi párbaj során csókokat váltott szerelmével, büntetésképpen nem kaphatott látogatókat, ezt enyhítendő videóüzenetben köszöntötte fel a valamiért igencsak enerváltnak tűnő barátja.

Sajnos a napokban szárnyra kelt a hír, hogy megbukott a gímiben, aminek a fényében kicsit furcsa a sok önfényező momentum. Ez persze nem rontotta el az ünneplést, erről, mint sok más kínos napvilágra derült titokról, majd csak odakint értesülnek a lakók.

Szandika megbánta már, hogy összeveszett Olivérrel, ezek szerint buzog még a mélyben valami. Kis szívecskés meglepetéssel, bűnbánóan ébresztettet kéjes vágyai céltábláját.

Már csak pár óra és véget érnek a kínzó nyugtalan kétségek, végre kiderül kit is választ Olivér.

Titkos sajtóértesülések szerint Béci rokonai egetverő szervezkedésbe kezdtek, arra az esetre, ha a család szeme fényét hívná ki Olivér a szombati párbajra. Hogy ez pontosan mit is takarna. arról nincsenek pontosabb hírek, de az anyuka szerint már az egész Dunakanyart mozgósította a buzgó rokonság. Csak találgathatni tudunk. Lezárják a főbb közlekedési útvonalakat, a blokádokon pedig csak egy megfelelő tartalmú emelt díjas SMS elküldésével lehet áthaladni?

Javasoljuk, ha még nem tették meg eddig Olivér rajongói, szólítsák csatasorba ismerőseiket, mert láthatólag a Rácz család nem bízza a véletlenre a dolgot. Gombi kapcsán tudható már, hogy mire képes egyik-másik elvakult rokon, ha ezerszám kell SMS-eket gyártani.

Bízzunk azért benne, hogy a versenyzői kvalitások és az odabent nyújtott teljesítmények döntik majd el a továbbjutást és nem a kintiek pénztárcája.

Mindenképpen izgalmas, talán a legizgalmasabb párbaj elé nézhetünk. Akármerre dől is a mérleg, bárki is lesz a nézők kegyeltje, az biztos, hogy alapjaiban fog megváltozni a villa élete és hangulata akár Béci, akár Olivér nélkül.

Az első videón tanúi lehetünk, amint Béci és segédei megvitatják az oddszokat.

A másodikon Gombi nőnek, sminkelve totális melankóliában: maradandó élmény. Csak erős idegzetű, bátor olvasóinknak.

 

látogató számláló

Online adás

Összecsapott a két párbajhős

Olivér lett az alfa hím

Kamushow? Szandikát mindenáron!

Szenzáció: Tombol Alekosz állítólagos menyasszonya

Győzike áruba bocsátja Gigit

Márki Zsuzsi meztelenül pózol a Playboyban

Béci furcsa múltja

Olivér lopott a többiektől

0 Tovább

Hétvégi durranás, leszbicsók és egyebek...

 

 

 

Mindaz, ami a héten még nem került sorra - a teljesség igénye nélkül.

 

A mostani hét olyannyira bővelkedett eseményekben, hogy eddig nem volt módunk mindegyiket részletezni. Következzék most egy zanzásított összefoglalója a fontosabb eseményeknek.

 

Mint ugyebár tudjuk a lakók két pártra szakadtak. Egyrészt adott a vagány és energetikus négyes: Olivér, Alekosz, Szandika, Éva. Másrészt az eleinte hatosfogatnak induló, enyhén besavanyodott és a villát egy konszolidált nyugdíjas otthonként elképzelő társaság: Anikó, Zsófi, Gigi, Béci, Laci. Jerzy még időben lemenekült a süllyedő hajóról, Gombi pedig fel sem szállt rá. Nem biztos, hogy a túlélés legjobb formája a semlegesség, de hát Svájcnak is bejött. Meglátjuk a végén.

látogató számláló

Amint látjuk, a két csoport a párbajozók mögé sorakozott fel. Ez mára már abszolúte kényszer lett, mert még magának Zsófinak is nyilvánvaló már, hogy nulla eséllyel néz a mai nap elébe. Az utolsó adásban ezt többször is kimondta, ezzel gyakorlatilag biztos vereségre ítélve magát. Béci és a többiek szintén lemondtak már róla és igyekeznek felemelt fővel készülni az elkerülhetetlenre.

 

Gigiről is ömlenek a hírek, kiderült, hogy anyja egy afrikai árvának, akit bevonulása előtt nem sokkal örökbe fogadott. Persze ehelyett mindenki inkább arra lett volna kíváncsi, mit is csinált ő meg Jerzy a hotelszobában. ahová az RTL Klub kerítői zárták be őket. Igen ám, de a kétséges nemi identitású fiú keresztülhúzta a kukkolók számításait, mert a döntő pillanatban letakarta a kamerákat. Most vagy azért, mert végre szerette volna ha, pár óráig szerethetik egymást, vagy pedig éppen ellenkezőleg – azt nem szerette volna ,ha kiderül orientációja, ezzel együtt a „kamu l’amour”.

Mindenesetre a titokról a fátyol csak a szereplők elmondása alapján került le.

A megdühödött szerkesztők mindenestre súlyos büntetést róttak ki a „szerelmes” párra. 10 napig nem lett volna szabad két méternél közelebb menniük egymáshoz. Ez kis híján sikerült is. Azt írom, hogy csak kis híján, mert ugyebár pár órával a lejárat előtt Jerzy nem tudott megálljt parancsolni szenvedélyének. A dolog érthető volt egyébként, mert Gigi éppen a kórházba indult, állítólagos vakbélgyulladásával. Na de mielőtt a tájékozatlan olvasó elgyengülne az izgalomtól, gyorsan el is árulom, kutya baja sem volt neki. A két perces ölelkezés újabb két nap penitenciába került.

 

Szandika? A témát már egyszer boncolgattuk. Az ő kimerítő elemzése gyakorlatilag meghaladná a jelenlegi teljes kapacitásunkat. Ezért csak a lényeg következik most: Hiszti, sírógörcs, majd később egy kis ordítozás, azután pedig egy-egy csipetnyi ámokfutással fűszerezett őrjöngés. Az okok nem feltétlenül fontossági sorrendben: Lacinál előtérbe került pénzbehajtó-kommandós énje (ez a figura mondjuk még Stallonét is megríkatná). Azután ugye adott volt a két csapat összetűzése, amit szintén csak ordítozva lehetett lereagálni. És végül, de nem utolsó- sőt, inkább elsősorban, Szandika leesett a lóról, és ezt mindenki látta, ami baromi nagy szégyen. Ezen aztán a műlovarnő gyakorlatilag teljesen kiakadt, két villatársára volt szükség ahhoz, hogy egyáltalán levadásszák a szégyenében pillanatok alatt messzire futó lányt. Ettől függetlenül az egész nap ráment még a szörnyű esetre, ami több órás hisztit eredményezett. Videó lent, ki ne hagyja senki.

 

Anikó a hét folyamán igyekezett valamiféle szövetségügyi elöljárónak előléptetni magát. Jerzy árulását rendkívül rossz néven is vette. Persze nagyobb volt a ez a falat annál, mint amit le tudott nyelni, de mindenesetre legalább hallottuk a hangját. A kerékpározási feladatot is nagyszerűen végrehajtotta… már ha az volt a célja, hogy egy frappáns ötlet segítségével a többiekre hagyja a fáradságos munkát. Kettő perc tekerés után olyan rosszullétet produkált, ami annyira nevetséges volt, hogy az már szinte különdíjas kategória.

 

Alekosz vidáman készül a párbajra, szüntelenül próbálkozik a lányoknál. Zsófi éppen csak, hogy le nem hányta, amikor megtudta, hogy vele kellene aludnia. Nem is volt rá hajlandó végül.

 

 

Olivér rátalált a megfelelő hangra Lacinál. Érzi, hogy ha kihozza belőle a szunnyadó agressziót és a még mélyebben megbújó, de azért feltörésre bármikor hajlandó őrültséget, azzal félreállíthatja fő riválisát.

Laciról egyébként most azt mondják, hogy zsoldosként majdnem ott maradt Dél-Afrikában, amikor ki kellett mentenie valakit, az eset egy tíz milliós mínuszt eredményezett neki, mert a megbízója a hálán kívül mást nem szándékozott átutalni számára.

 

Lacit nem hozzuk fel újra, aki kíváncsi rá, az olvasson kicsit vissza. Az tuti, hogy teljesen lejáratta magát a kötözködő és savanyú viselkedésével. Nagy valószínűséggel ő éppen az ellenkezőjét várja.

 

Gombi annyira semleges, hogy szinte el is tűnt a tömegben. De az, amikor Lacit parodizálta, azért megtekintésre érdemes.

 

 

Éva eheti teljesítményének a csúcsa az volt, amikor Szandikát találta legalkalmasabbnak arra, hogy valakivel egy forró és ízletes csókban összeforrjon (nyitó kép). Neki egyébként is komoly mentálhigiéniás közreműködésre lenne szüksége, lehet, hogy folyik is valami hasonló a háttérben.

 

A héten már vége a dőzsölésnek, mivel a villában bevezették a hiánygazdálkodást. A „villa della” kemény valutának bizonyult, amibe bele is tört a lakók foga, és persze rengeteg okot szolgáltatott (nyilvánvalóan főleg a „savanyú-ötösnek”) a problémázásra és a kritikai észrevételek egyre erőszakosabb kinyilvánítására.

 

Ma a párbaj végre eloszlatja a kétségeket - nagy meglepetésre azért nem számítunk. Az újabb kiesés mindettől függetlenül átrendezheti a benti viszonyokat.

 

 

 

 

 

Online adás

Visszamegyek prostituáltnak, ha kell


Márki Zsuzsi meztelenül pózol a Playboyban

Stohl András megússza a börtönt

Még szűz lenne Alekosz, a villa bikája?


(S.O.S) Szandihoz Orvost Sürgősen!

Laci komolyan veszélyessé kezd válni

Erotikus munkát szeretne magának Szandika

Zsuzsit aktfotózás előtt kirúgta Leonidász

1 Tovább
«
12345

ValóVilág

blogavatar

Való világ Online közvetítés, különleges videók, fotók a lakók életéről. Elemzések, napi összefoglalók. A szerkesztőnek ide írhatsz: valowriter@gmail.hu

Utolsó kommentek