Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Gombi depressziós

Gombi depressziós. Nem kicsit, nagyon.

Ez nem egy politikai töltetű megjegyzés volt: a mai napot nőnek sminkelve, teljes letargiában töltötte. Különösebben nincs hatással ez a lakók életére, de azért láthatólag kezd már mindenkinek kellemetlen lenni a történet. Nagy valószínűséggel az ügy hasonló véget érhet, mint pár napja Szandikánál. Gombit persze nem fogják visszaengedni, ígérhet akkor már fűt fát. Sajnos látványos bevonulásán  kívül nem sokat mutatott magából, egyetlen poénos megmozdulása rögtön a bejövetelekor történt, biztosan sokan emlékszünk az Olivér inspirálta pelenkás táncára.

Éva születésnapján feloldották az alkoholtilalmat, 1 teljes üveg pezsgő erejéig, amiből a nagylelkű ünnepelt felajánlott a többi kilenc lakónak 4 decilitert. Mivel a korábbi párbaj során csókokat váltott szerelmével, büntetésképpen nem kaphatott látogatókat, ezt enyhítendő videóüzenetben köszöntötte fel a valamiért igencsak enerváltnak tűnő barátja.

Sajnos a napokban szárnyra kelt a hír, hogy megbukott a gímiben, aminek a fényében kicsit furcsa a sok önfényező momentum. Ez persze nem rontotta el az ünneplést, erről, mint sok más kínos napvilágra derült titokról, majd csak odakint értesülnek a lakók.

Szandika megbánta már, hogy összeveszett Olivérrel, ezek szerint buzog még a mélyben valami. Kis szívecskés meglepetéssel, bűnbánóan ébresztettet kéjes vágyai céltábláját.

Már csak pár óra és véget érnek a kínzó nyugtalan kétségek, végre kiderül kit is választ Olivér.

Titkos sajtóértesülések szerint Béci rokonai egetverő szervezkedésbe kezdtek, arra az esetre, ha a család szeme fényét hívná ki Olivér a szombati párbajra. Hogy ez pontosan mit is takarna. arról nincsenek pontosabb hírek, de az anyuka szerint már az egész Dunakanyart mozgósította a buzgó rokonság. Csak találgathatni tudunk. Lezárják a főbb közlekedési útvonalakat, a blokádokon pedig csak egy megfelelő tartalmú emelt díjas SMS elküldésével lehet áthaladni?

Javasoljuk, ha még nem tették meg eddig Olivér rajongói, szólítsák csatasorba ismerőseiket, mert láthatólag a Rácz család nem bízza a véletlenre a dolgot. Gombi kapcsán tudható már, hogy mire képes egyik-másik elvakult rokon, ha ezerszám kell SMS-eket gyártani.

Bízzunk azért benne, hogy a versenyzői kvalitások és az odabent nyújtott teljesítmények döntik majd el a továbbjutást és nem a kintiek pénztárcája.

Mindenképpen izgalmas, talán a legizgalmasabb párbaj elé nézhetünk. Akármerre dől is a mérleg, bárki is lesz a nézők kegyeltje, az biztos, hogy alapjaiban fog megváltozni a villa élete és hangulata akár Béci, akár Olivér nélkül.

Az első videón tanúi lehetünk, amint Béci és segédei megvitatják az oddszokat.

A másodikon Gombi nőnek, sminkelve totális melankóliában: maradandó élmény. Csak erős idegzetű, bátor olvasóinknak.

 

látogató számláló

Online adás

Összecsapott a két párbajhős

Olivér lett az alfa hím

Kamushow? Szandikát mindenáron!

Szenzáció: Tombol Alekosz állítólagos menyasszonya

Győzike áruba bocsátja Gigit

Márki Zsuzsi meztelenül pózol a Playboyban

Béci furcsa múltja

Olivér lopott a többiektől

0 Tovább

Gigi és Jerzy önfeledt menekülése a villából

 

Valamit éreztek az Rtl klubnál, mert a villa össznépi depresszióját már tényleg fel kellett oldani valamivel.

Erre azt a módszert találták a legmegfelelőbbnek, hogy a villa álszerelmespárját egy tökéletes estében részesítik.

Legalább lesz miről beszélni, és lesz mire irigykedni a következő napok folyamán.

 

Ehhez a kellékek:

Helikopteres kimenekítés, majd gyors landolás egy 5 csillagos szállodában. Az esti eseményeket, a közös fürdőzést, fehérneműs bemutatót és a lámpaoltás utáni történéseket, pedig nézze meg ki-ki maga, a lenti videókon.

 

Éva nem járt ennyire jól. Mivel a párbaj során megcsókolta szeretteit, ezért ma bejelentették neki ,hogy a közelgő születésnapján, a már hagyományos rokon látogatás elmarad.

Na ekkor jobb híján aztán Gigi volt az aki kapott hevet havat.

Még szerencse, hogy ekkor már régen messze szállt.

Ráadásul az este folyamán Alekosz arra vetemedett, hogy féltékennyé akarta tenni Évát. A leghihetetlenebb az egészben az, hogy ez láthatólag sikerült is neki.

Igaz, Szandika is besegített kicsit a játékba, de akkor is szürreális események szemtanúi lehettünk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

látogató számláló

 

 

 


Kis híján kitört a verekedés a villában


Szandikának egyre jobban hiányzik a szex a villában

Éva nyerte a párbajt

Éva meztelenségével elvarázsolta a fiúkat a villában

Alekosz szerelmet vallott Évának

Anikó születésnapján újra fellángoltak az ellentétek a villában

Gina hasznosítani fogja, prostituáltként szerzett tudását

Kitört a botrány a villában

Majdnem szex a villában

0 Tovább

Anikó születésnapján újra fellángoltak az ellentétek a villában

 

 

Évára rájár a rúd. Mostanában a szőke hajcsodának egyre jobban kijut a stresszből.

Nemrégen a Rácz testvérekkel veszett össze alaposan, ma pedig jó szándékú titkolózása fulladt keserves sírásba.

 

Alekosszal régi és újsütetű hódolójával elvonulva ajándékot készítettek Anikónak születésnapjára.

Mielőtt azonban az elkészített meglepetést átadhatták volna, a fekete szépség Évára támadt, mert már mindenki felköszöntötte csak Ő nem.

Éva nem akarta elrontani a játékot ezért nem árulta el mi is van folyamatban, de annyira rosszul esett neki a kirohanás, hogy zokogva kimenekült az udvarra és ott percekig sírt.

 

 

látogató számláló


Alekosz szerelmet vallott Évának

Gina hasznosítani fogja, prostituáltként szerzett tudását

Kitört a botrány a villában

Majdnem szex a villában

VV Ildi még nem tudja, hogy kirúgta barátja
„Reagált” VV Évi szexuális zaklatás vádjaira Havas Henrik
!!Erotikus videók a VV lakókról!!
Csalással vádolja egy néző a Való Világ 4-et
Havas Henrik le akarta fektetni VV Évit

0 Tovább

ValóVilág

blogavatar

Való világ Online közvetítés, különleges videók, fotók a lakók életéről. Elemzések, napi összefoglalók. A szerkesztőnek ide írhatsz: valowriter@gmail.hu

Utolsó kommentek