Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ki a legbutább a lakók közül?

 

Tegnap kellemetlen meglepetés érte a játékosokat. Végre egy régóta találgatott kérdésre kaphattunk választ Kiderült ugyanis egy gyors IQ teszt alapján, hogy melyikük hol áll azon a bizonyos intellektuális ranglistán.

Persze senki sem fogadta kitörő örömmel a a feladatot. Ugyan kin szeretne egy ország világ előtt szembesülni esetleges észbeli gyengeségeivel?

Mi nézők eddig már többször is megbecsültük egyikük-másikuk agyi potenciálját. Lehet a szerkesztők is hasonló módon igencsak kíváncsiak voltak már, például Jerzy képességeire és ezért szervezték meg tulajdonképpen a tesztírást.

Úgy lett volna velünk szemben igazságos a dolog, ha a felmérésből legalább Ildikót nem hagyják ki, akinek emlékezetes stílusa sok embernél verte ki a  biztosítékot, illetve adott találgatásra okot értelmi képességeit illetően.

Sokan figyelhették enyhe kárörömmel, ahogy az izzadó lakók a papírok felett görnyednek. Vicces volt megfigyelni az arcukat a kétségbeesett koncentráció közben.

Amikor gyanútlanul jelentkeztek a villalétre talán az volt a legutolsó gondolatuk, hogy odabent éppen efféle módon kell számot adniuk képességeikről.

A végeredmények tekintetében születtek azért meglepetések.

A megszerzett IQ pontokat a következőképpen kell értelmezni:

  • 78 pont alatti: nagyon gyenge eredmény,
  • 79-90 közötti: gyenge eredmény,
  • 91-110 közötti pontszám: átlagosnak tekinthető,
  • 111-120 közötti: jó eredmény,
  • 121-140-ig: nagyon jó eredmény,
  • 140 feletti pontszám már figyelemre méltó.

 

A fenti besorolás szerint az eddig különösképpen leminősített Jerzy jelentősen meghaladta a „retardált légpisztoly” kategóriát, ami üdítő meglepetésként hathatott, noha kicsit meg is kérdőjelezte számunkra a teszteredmények korrektségét. Különösen annak fényében, hogy Dr. Lacink bár a legjobb eredményt produkálta 105 ponttal, az mégis alig haladta meg a lengyel fiúét.

Érdekes módon a 90-es határt, még ha minimálisan is de mindenkinek sikerült átlépnie. Igazán nem szeretnénk újabb összeesküvés elméleteket gyártani, de vagy nem adnak elég teret a szerkesztők a játékosok intellektuális megnyilvánulásának, vagy pedig némelyeknek totóznia kellene ekkora szerencsével. Aki figyelemmel kiséri az online adást, az tudhatja,hogy milyen érdekes párbeszédek hangzank el olykor.

A tesztek kielemzése után mindenki szabadon eldönthette, hogy a végeredményt megosztja e a társaival. A többség ezt meg is tette. Két nagyon érdekes kivétel volt. Az egyik Béci akinek vontatott beszédét már eddig is sokan összefüggésbe hozták egy mostani lehetséges eredménnyel. A fiú láthatólag nem is volt túl büszke és nem kötötte a nyilvánosság orrára mit produkált a teszten. A másik, aki nem volt hajlandó elmondani a mért értéket Anikó volt. Amit el is könyveltünk volna úgy ahogy, ha Stohl Buci (áldassék a neve) nem közölte volna velünk mégis, hogy tulajdonképpen a lány a második legjobb eredményt érte el. Ennek fényében aztán tényleg teljesen más megvilágításba került a többek által színésznőnek titulált szépség. Hogy mi oka lehetett, hogy eltitkolja mégsem annyira butácska mint amilyennek szeretne tűnni, arra több magyarázat is kínálkozik. Az biztos, hogy mostantól fokozottabban érdemes lesz figyelni rá, mert ez a húzása tényleg mesteri volt.

A pontos eredmények és teszt írás nehéz pillanatait a cikk alatti videóban megtekinthetőek.

Aki ezek után kedvet kapott saját IQ - nak megmérésére, az itt megteheti.

A másik érdekes videóban Anikó és Béci csap össze. Ez azért is érdekes mert pont Béci volt az aki eléggé hamar átlátott a lány mesterkedésein. Most mégis úgy néz ki, hogy egy kiadós adok-kapok után nemcsak, hogy fegyverszünetet kötnek, hanem talán még közelebb is kerülhetnek egymáshoz.

Az elmúlt hét top videói:

Anikó és Szandika a takaró alatt

Gigi Szandikával pajkoskodik

Olivér interjúja

Újabb forró jelenetek a takaró alatt

 

látogató számláló

Online adás

Szandika megverésére csoportokat szerveznek

Újabb forró jelenetek a takaró alatt

Belső információk első kézből


Teherbe esett Villalakó sokkolja a nézőket

Anikó és Szandika leszbi jelenete

Veszélyesen meghíztak a Villa lakói

Hogy is működik a szavazatszámlálás, avagy csalhatnak-e a szavazatokkal?

Manipulált a ValóVilág?

Alekosz paródiák

5 Tovább

Alekosz szerelmet vallott Évának

 

 

Mikor már azt hisszük, hogy mindent láttunk Alekosz hódító repertoárjából, a görög újra meg újra, sikerrel lep meg bennünket.

Rengeteget kamuzott már a villában, de ezúttal azt gondoljuk, valami valóban kialakulhat közte és Éva között.

Kellett ehhez persze az is, hogy mindketten bizonyos szempontból érzelmileg perifériára kerültek mostanára.

Pár napja látszott már, hogy közelít egymáshoz a két villalakó, de mivel ismerjük már mindkettőjük taktikai képességeit, simán belefért az eseményekbe, hogy csupán egy kis színjáték részesei vagyunk.

Ma, azonban aki láthatta Évit amint elsírta magát Alekosz elutasítása miatt, majd a könnyes összeborulást, bizony lehet kicsit elgondolkozott.

Lehetséges lenne, hogy a villa össze lányánál próbálkozó fiú és a mindenkivel harcban álló lány szövetségesre leltek egymásban, vagy ahogyan Éva fogalmazott, Lelki társa találtak?

Nehéz eldönteni mennyire hihetünk neki, mert az eddigi rendkívül ellenszenves taktikája csupán a párbajra való kijelölése óta változott ez irányba.

Az biztos, hogy az este végén Alekosz bár már nem is kicsit illumináltan, de komolyan szerelmet vallott neki.

Igazi érzelmek látszottak az arcán és érezhető volt mennyire szeretné ha szíve választottja elfogadná érzelmeit.

A dolog kis szépséghibája csupán akkor került előtérbe, amikor egy kamera váltás megmutatta kihez is beszél Alekosz…

A teraszon előadott vallomásnak sajnos nem volt hallgatósága, a másik szék üresen várta, hogy véget érjen a szenvedélyes monológ.

Nem tudni egyelőre Éva mit szólt volna, ha tanúja az eseményeknek, de az előzményeket ismerve biztosra vehető, hogy rövidesen fény derül a reakcióra is.

 

 

 

 

Ezek után az érzelmes jelenetek után már kár is belerondítani a harmóniába, de hát mégsem lehet megállni szó nélkül Ildikó újonnan felfedezett, különleges képességeit.

Sok szót nem is érdemel, az eset de az öszkép árnyalásához azért mindenképpen lényeges.

Ildikó egy feladat részeként néhány műveltségi kérdésre kellett feleletet adjon. Sajnos mivel egyetlen választ sem volt képes produkálni viharos gyorsasággal megsértődött. Persze mit is tehetett volna mást?

Az a kérdés amivel egyáltalán megpróbálkozott  a következő volt: „Mikor lépett be Magyarország a II világháborúba?”

Ildikó hozzáértő válasza: Először:  19. század (!!!). Majd miután ezt nem fogadták el, javította az 1918-as évre. Sajnos ezek után annyira megsértődött azon, hogy akkor még csak az első világháború volt, hogy a játék innentől kezdve totális kudarcba fulladt. Az eset annyira nem javított Ildikó amúgy is kétséges megítélésén, hogy Laci látványosan le is vette a szimpátia pólót és mint később kijelentette:

„Sz…k bele az egészbe!”

 

látogató számláló


 

Anikó születésnapján újra fellángoltak az ellentétek a villában

Gina hasznosítani fogja, prostituáltként szerzett tudását

Kitört a botrány a villában

Majdnem szex a villában

VV Ildi még nem tudja, hogy kirúgta barátja
„Reagált” VV Évi szexuális zaklatás vádjaira Havas Henrik
!!Erotikus videók a VV lakókról!!
Csalással vádolja egy néző a Való Világ 4-et
Havas Henrik le akarta fektetni VV Évit

0 Tovább

ValóVilág

blogavatar

Való világ Online közvetítés, különleges videók, fotók a lakók életéről. Elemzések, napi összefoglalók. A szerkesztőnek ide írhatsz: valowriter@gmail.hu

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek